A 108 Nyungne elvonulás véget ért

Öt szanghatársunk részt vett e mérhetetlen érdemforrásban.
A Nyungne meditációról röviden elmondható,
hogy tartózkodunk a test, a beszéd és a tudat
negatív cselekedeteitől, és felkeltjük magunkban
a megvilágosodás szellemét. Törekszünk minden
lény javára, és meditálunk szellemünk igaz természetén.
A Nyungne ideje alatt Csenrézi, a határtalan
együttérzés bódhiszattvája meditációját végezzük,
s 24 órára szóló, hajnaltól hajnalig tartó
fogadalmakat teszünk, melyek a következők: nem
ölünk, nem lopunk, nem élünk szexuális életet,
nem hazudunk, nem iszunk alkoholt, nem ülünk
kiemelt helyre, csak az előírt időben étkezünk, kerüljük
a szórakozást, nem használunk parfümöt
és nem viselünk ékszereket.
Buddhista szent iratok szerint nyolc, hibátlanul,
azaz a fogadalmakat megtartva és helyes
szándékkal elvégzett Nyungne bizonyosan emberi
létformában történő újjászületést eredményez.
A 108 Nyungne érdemei még ennél is messze nagyobbak.
Az elvonulás 216 napja alatt a szanghatársaink
körülbelül 10 millió mantrát recitáltak el.
Minden felajánlást, amit az elvonulók kaptak,
szívből megköszönjük!
Az elvonulás befejeződött 2009. október 10-én,
Csillaghegyen.